A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi
felszabadulás és a mindennapi szabadság felé. Orbán Viktor ünnepi beszédében
azt mondta, kormánya a magyarok és a magyar szabadság érdekében hozott
döntéseket; vitákat és összetűzéseket vállaltak, és sorra megnyerték őket.
Közeledünk a valódi felszabadulás, a mindennapi szabadságunk felé – fogalmazott
a kormányfő.
Orbán
Viktor nyomatékosította, a jelenlegi kormánytöbbség és támogatói nem dugják
homokba a fejüket, hiszen „látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek,
hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek”. A kabinet le fogja leplezni
az összes hazugságot, hamisítást és az újabb trükkök százait – jelentette ki,
majd köszönetet mondott a Békemenetnek – amelynek résztvevői a mostani nemzeti
ünnepen is felvonultak – a „gyarmatosítási kísérlet” visszaveréséért. (mno)
„Vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok”
Orbán Viktor