Az alábbi bejegyzés nem megírás, vagy meg nem írás kérdése volt eddig sem, de annyian kérdezték mi lett a fejlemény, hogy most megírom annak ellenére, hogy 2009. január vége felé történt az eset. Egyébként erről már áprilisban a „Műkertvárosi Hírlevélben” tájékoztattam a műkertvárosiakat.
Rögtön mellé is biggyesztem, az újbóli igények mellett jó bevezetője lesz a közeljövőben napvilágra kerülő történetnek, mert előkészíti az olvasót – igaz más területen, de e történethez kapcsoltan is – a további valós következetések levonására.
Zárójellel a következtetések levonására példaként hoznám fel a kerékpárutas írásomat, és teszem hozzá rögtön azt, hogy a Műkertvárosban tavaly kiépített elektromos kiállások közül egy dobozt kiszakítottak a helyéről. Ezt, év elején annak rendje és módja szerint közöltem is az érintettekkel, de az említett „bürokrácia útvesztőjében” elveszve, még most sem került kijavításra, pedig az önkormányzat többször is kérte az energiaszolgáltatótól. Zárójel bezárva.
Visszakanyarodva a még meg nem írt történethez, ennek is van előélete, mely 2006 augusztusára datálódik vissza. Ugyanis Dr. Fekete László, ekkor még aktív MSZP-s képviselői időszakát élve, a 2006-os választásokkal kapcsolatosan személyemmel hírlevelében valótlan állítások tömegét zúdította a kertvárosiakra. Ezzel puszta ránézésre nem is lenne gond, mert aki közszereplést vállal, - mint ugye én is - annak ezt bírni, vagy tűrni kell. Azonban van egy határ amit ha valaki átlép, akkor azért felelnie kell.
Nos Dr. Fekete László úgy gondolta neki mindent szabad, és megírta vágatlanul amit gondolt. Ebből kerekedett kezdeményezésemre egy bírósági ügy, melyben Dr. Fekete László vádlottként jelent meg. Az ügy 2006-tól, 2009 januárjáig húzódott el. Az utolsó tárgyalásra Fekete úr ügyvédet és két műkertvárosi „tanút” is hozott magával. Jómagam egyedül mentem.
A történet ott kezdett komikussá válni, amikor Fekete úr által „delegált” két műkertvárosi „tanú” mindent mondott, csak éppen arra nem válaszolt, amit a bíró kérdezett. Többnyire ez volt az alapszituáció a „tanúk” meghallgatásakor. Én nagyon megsajnáltam a hölgyeket, mert láttam rajtuk a tanácstalanságot. Azt hitték egyszerű lesz, de nem az lett.
Így ott a bíró előtt omlott össze kártyavárként Dr. Fekete László aznapi erődemonstrációja.
A tárgyalás végén – mint mindig – a megbékélést vetette fel a bíró. A mi esetünkben jelezte még azt is, hogy nehéz lesz a vádlottnak – mármint Dr. Fekete Lászlónak – bizonyítani vétlenségét.
Itt érkezett csúcspontjára a tárgyalás, mivel a két tanút és ügyvédet is felsorakoztató Dr. Fekete László megkérdezte tőlem, ha ő bocsánatot kér akkor azt elfogadom-e.
A bírónak furcsa tekintete lett, no nem azért mert nem értette a mondatot, hanem azért, mert szerintem ilyet még nem hallott. Szólt is, hogy ennek nem ez a rendje.
Én is közöltem, először kérjen bocsánatot és ha ez megtörtént eldöntöm, hogy elfogadom-e, vagy nem. A bíró is ezt kérte Fekete úrtól.
Kis kupaktanács az ügyvéddel, majd Fekete úr igen nehezen, és mondhatni csak a legszükségesebb szavakkal, de bocsánatot kért.
Én pedig elfogadtam azzal a kitétellel, hogy az elkövetkezőkben ilyen és ehhez hasonló cselekedettel nem borzolja a műkertvárosiak és a kecskemétiek idegeit. Másodsorban pedig látván, az egyébként ellenem igencsak vérmes kirohanásokat tevő hölgyek kétségbeesett tekintetét úgy gondoltam, elegánsabb elfogadni a bocsánatkérést.
Ez történt 2009 januárjában.
A történethez tartozó dokumentumok:
· A rendőrség nyilatkozata, melyet a tárgyalás miatt kértem a hatóságoktól. (most már nincs időm, ezért később kerül fel.)
