Az út így nézett ki eső után. A mostani felújítás ezen segített, ugyanis a földes úton munkálatok kezdődtek. A gödrös út kiegyengetése után kb.
Így a tél beállta előtt sokkal jobb körülmények között tudnak közlekedni az ott élő emberek. Mint azt látni is lehet a fotókon, igen szűk utak javításáról van szó, vagyis a már említett nagyobb esőzések csapadékvíz elvezetése ezek után sem oldódott meg. Ilyen utak mellé nem lehet víznyelő árkokat kiépíteni. Ez viszont azt fogja eredményezni, hogy egy idő után újra meg fognak jelenni a járművek által kijárt gödrök.
Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy egy rendezési tervvel megfelelő szélességű utakat lehetne kialakítani, mellyel a vízelvezetés is valamilyen formában megoldott lenne.
A tervet pedig kizárólag az ott lakók együttműködésével lehetne létrehozni.
Műkertváros - Szolnokihegy - Kecskemét - Bogdándy - Bogdándi