2009. december 3.
A 2010-es költségvetés és a valóság
Még mindig a társadalom megvezetésén dolgoznak egyesek. Az ország költségvetésének elfogadása közel sem az emberek és az ország javát szolgálja, hanem a baloldal előremenekülését. A kommunista érában megszokott szövegkörnyezetben tálalják a semmit úgy, hogy szerintük a csodát teszik le az emberek elé a büdzsé elfogadásával.
Mit is mondanak nekünk:
Oszkó Péter pénzügyminiszter: „a jövő évi az első civilizált költségvetés”, … „a stabilizáció oázisa maradunk”.
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint, a jövő évi költségvetés kijelöli azt az utat, amelyet "felrúgni a jövő elárulása volna".
Mesterházy: „aki igennel szavazott, a biztonságra szavazott”.
Ugye milyen szép szavak?
De mit mutat a valóság, amely durván arcukba vágja az igazat, és arra ösztönöz, hogy felébredjünk a jelenlegi kormány által keltett kábulatból.
Az Eurostat előrejelzése alapján öt környező ország válságkilábalását hasonlítottam össze hazánkéval. A 2010-re tervezett egy főre jutó gazdasági növekedést adom most közre mely megdöbbentő adatokat közöl. A Bajnai kormány lózungjai porrá olvadnak, hisz a számokat nézve, toronymagasan húznak el mellettünk szomszédaink.
Pótlólag:
"A kormány első száz napja meghozta az eredményeket"
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatóján mondta ezeket el.
MTI - 2009. 07. 26. 13:20:01
Tisztelt Lendvai Ildikó, ha a negatív GDP változást sikerként könyveli el, óriási problémák lehetnek Ön körül.
Ezek után mire büszke ez a garnitúra?
A 2010-re tervezett gazdasági növekedés %-ban:
Czech Republic 0,8
Hungary -0,5
Romania 0,5
Slovenia 1,3
Slovakia 1,9
Croatia 0,2
Kormánypolitika - politika - GDP - gazdasági növekedés - Bogdándy - Bogdándi