Szeged – Kecskeméti NKSE 23-25 (11-9)
A kezdés után sok ziccert kihagyva hoztuk magunkra a szegedi csapatot. Ezen az első félidőben nem is tudtunk változtatni.
Így a második félidőt 2 gólos előnnyel kezdte a hazai csapat.
Az első félidő sem arról volt emlékezetes, hogy a Szeged szépen játszott, de ezt a második félidőre mondhatni "mészárszékké" durvította el. Dorkát sokadszorra terítették le úgy, hogy zokogott a fájdalomtól. Csak segítséggel tudta a pályát elhagyni. Állt a játék. Horváth Szabinát "letaglózták", ami miatt újra állt a játék. Kifordult a bokája. Orell Bettit úgy megütötték, hogy felrepedt szájjal kellett kényszerpihenőre vonulnia. Megdöbbentő volt látni azt a sok kegyetlen durvaságot, amit a Szeged produkált hazai pályán.
Mi nem játszottunk jól, mert sok volt a technikai hiba, és főleg az elején sorozatban hagytuk ki ziccereinket, de a brutális játék ellenére sem szeppentünk meg, hanem az önfeláldozás jegyében tudtunk fordítani. A második félidőben négy góllal is vezettünk.
Ahogy a Soltvadkert méltóságteljesen ismerte el vereségét az egy héttel ezelőtti kecskeméti derbin, úgy a Szeged ezen a mérkőzésen pont az ellenkezőjével rukkolt ki!
Egyébként gratulálok a lányainknak, mert példát mutatva nem durvasággal válaszoltak a Szeged viselkedésére, hanem küzdéssel.
A tabella:
Sport - KNKSE - NB-II. női kézilabda - Bogdándy - Bogdándi - tabella