Képzeljék el mi történt. Oszkó Péter, mint az adóparadicsomok korábbi „dizőze”, most a pénzügyminiszteri bársonyszékéből „oszkói” igazságokat kürtölt árnyaltan felénk. Élesen kritizálta, mi több, bírálta az emberek adózási morálját, és épp időszerűnek tartotta, hogy a válság kapcsán ráébredjünk saját hibáinkra, életvitelünk nem helyes voltára. Mily néplenéző ez viselkedés attól, aki épp a válság sokakat padlóra küldő időszakában, 400 milliós villát épített fel az egyébként sem olcsó telkén.
De maradjunk most annál, hogy Oszkó Péter megrótt minket, ugyanis szerinte éveken keresztül hibát hibára halmozva éltük életünket, és most örüljünk, hogy Ő mint Magyarország pénzügyminisztere, erre felhívta a figyelmünket.
Lám, ti emberek eddig rosszat tettetek, mi pedig mint az ország kormánya, most ezt helyre fogjuk tenni.
Eközben egy brit pénzügyi szaklap szakértői csapata egy tizenkilences ranglistát állított fel a pénzügyminiszterek válságmunkáját figyelve. Oszkó Péter pénzügyminiszterünk a futottak még kategória szintjére került, ugyanis hátulról lett a harmadik. Hihetőség oldaláról pedig a leghiteltelenebbként osztályozták, vagyis az utolsó lett.
Egyik barátom mondta dühösen munkanélkülivé válásakor, hogy a kormány pancserek gyülekezete. Érdekes ez valahogy egybevág a brit szaklap véleményével.
Ez ám a bizalom? Olyan, mint Gyurcsány elefántszintű tarolása a porcelánboltban ahol a hitelesség szobrait állították ki.
És ez még nem minden, ugyanis az MSZP elindította plakátjaival a 2010-es választási kampányát – közel fél évvel a választások előtt, gondolom, van pénz dögivel – melynek taktikája rögtön átcsapott jótékonysággá, ugyanis osztogatási propagandájával akarja feledtetni többek között, az önkormányzatokat érintő megszorító intézkedéseket, melyekről már tájékoztattam blogolvasó barátaimat.
Úgy látszik nem hiába lett a bajnai kormány pénzügyminisztere a leghiteltelenebb.