Némi „fondorlatot” is bevetettek Túrkevén, ugyanis a pályán „részleges villanyoltásra” került sor, de olyasformán, hogy csak a hazaiak térfele és kapuja került sötétségbe. Így lányaink csak félhomályban tudtak támadást intézni az ellenfél kapujára.
A bíróknak ez nem okozott problémát, de a kecskeméti csapat vezetőinek igen és a mérkőzés felfüggesztését kérték. Ez a kis malőr természetesen a Túrkevének kedvezett, mert ebben az időszakban 4-0-s vezetésre tettek szert. Negyed óra múlva helyre áll a rend. A világítás rendjének helyreállása pedig maga után vonta a pusztán tudásalapú eredmény előtérbe kerülését, ami 20. perc után lányaink 10-8-as vezetésében nyilvánult meg.
A második félidő túl sok érdekességet nem hozott, ugyanis „villanyoltásra” ebben a játékrészben nem került sor.
A ziccerek kihagyása mellett is biztos győzelemmel tértek vissza lányaink.
Gratulálok a csapatnak.
Felnőtt: Túrkevei VSE – Kecskeméti NKSE 20-25 (9-13)
Ifi: Túrkevei VSE -Kecskeméti NKSE 19-38 (6-16)
A tabella:
KNKSE - NB-II. női kézilabda - tabella - Bogdándy - Bogdándi